2012. augusztus 21., kedd

Nagyi gyümölcslevesei

Hozzávalók:


  • gyümölcs
  • 1-2 rúd fahéj
  • pár szem szegfűszeg
  • citrom vagy narancs sárga héja
  • citrom leve
  • mokkás kanál só
  • cukor vagy édesítő
  • főzőtejszín vagy tejföl
  • 1/2 tasak vaníliaízű pudingpor



Elkészítés:



Először kb. 1 liter vízben feltesz főni 1-2 darabka fahéjat, pár szem szegfűszeget, citrom vagy narancs vékonyan lehámozott sárga héját és egy mokkáskanál sót.

Ezután beleteszi a friss gyümölcsöt.

A cseresznyét, meggyet egy kicsit tovább főzi,de az almát vagy barackot éppen, hogy csak átforralja, mert azok hamar szétfőnek.
A habarást főzőtejszínből vagy tejfölből készíti, mikor mi van otthon.
A vaníliás pudingból először kevés vízzel felold fél tasaknyit, majd a kis robotgépében turmixolja a tejföllel vagy tejszínnel és a forrásban lévő gyümölcsökre önti.
Állandóan kevergetve főzi kb. 3 percig, de nem tovább, mert összetúrósodik vagy kicsapódik a habarás.

Hűtés közben is kicsit kevergetni kell, hogy szép krémes legyen.




Citromlével, meggylével, cukorral vagy édesítőszerrel és, ha kell még sóval is után ízesíti.
A só fontos, mert az hozza ki jól az édes ízt.

Tálaláskor tejszínhab rózsával, citromfű levéllel és mentalevéllel díszíti.
Jól behűtve tálalja.












Nagyi pacalpörköltje


Hozzávalók:

  • 1 kg előfőzött pacal
  • 1 + 1 fej hagyma
  • néhány babérlevél
  • majoránna
  • 2-3 szelet füstölt szalonna
  • 1 db zöldpaprika
  • 1 db paradicsom
  • piros fűszerpaprika
  • bors
  • fokhagyma

  • 60 dkg krumpli



Elkészítés:


Az előfőzött pacalt a vöröshagymával babérlevéllel, majoránnával mintegy fél óráig főzni, majd leönteni a levét.

A szalonnát apróra kell vágni, kisütni a zsírját és ebben apróra vágott hagymát dinsztelni.

Fűszerpaprikával megszórjuk és beletesszük a kis kockákra felvágott zöldpaprikát, paradicsomot, borsot, majoránnát, fokhagymát belenyomni és a vékony csíkokra felszeletelt pacalt.
Sózzuk ízlés szerint.

Puhára főzni.



Petrezselymes krumplival is tálalhatjuk.

Az eredeti ún, pacal parlament módra recept  szerint a főzés vége felé kockára vágott krumplit is tettek a pacalhoz és azzal együtt főzték készre.


Nagyon finom krumplipürével együtt is.





Nagyi gyümölcsös pitéje

HOZZÁVALÓK:

  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 5 tojás
  • 25 dkg liszt
  • 1 kk. sütőpor
  • 1 citrom reszelt héja
  • meggy  /szilva / sárgabarack



ELKÉSZÍTÉS:


25 dkg margarint, 20 dkg cukrot 5 tojás sárgájával jól kikeverni.

1 citrom  sárga  héját belereszelni.

Majd hozzáadni a 25 dkg lisztet, amibe 1 kávéskanál sütőport kevertünk.


Végül az 5 tojás kemény habjával  könnyedén összekeverni.

Sütőpapirral bélelt tepsibe simítani. tetejére jó sok meggyet, vagy szilvát, vagy sárgabarackot rászórni.


Mérsékelt meleg sütőben lassan sütjük.



 /őszibarackkal nem elég ízes/

Kockára vágva kínáljuk.





Nagyi uborkasalátája

Hozzávalók:

  • fürtös uborka
  • 1-2 cikk fokhagyma
  • 1-2 ek. ecet
  • 1-2 kk. cukor/édesítő
  • pirospaprika por
  • törött bors
  • tejföl
  • víz


Elkészítés:

A fürtös uborkából szereti  készíteni, nem túl nagyokból.

Meghámozza, legyalulja  és besózza az uborkát.
Ja és meg is nyalogatja gyalulás előtt, hogy ne legyen keserű, addig vagdossa a végeket, míg a keserűt érzi.

1-2 cikk fokhagymát nyom bele.

Föltétlen hűtőbe kell tenni, mert így marad ropogós.


A saláta levét vízből, 1-2 kanál ecetből, 1-2 kávéskanál cukorból, de mostanában folyékony édesítőből készíti
ízlelgetéssel. 


Mindig csak fogyasztás előtt 1-2 órával önti a gyengén kinyomkodott ubira a levét, ekkor megszórja piros paprikával, törött borssal és tejföllel pöttyözi, letakarva visszateszi a hűtőbe a tálalásig.


Mi imádjuk ezt a finom, ropogós salit.




2012. augusztus 20., hétfő

Fruzsi sárgadinnyéje sonkával

Hozzávalók:


  • sárgadinnye
  • füstölt sonka



Elkészítés:

Ez az előétel pont annyit takar, amennyi a címe.

Finom, érett sárgadinnyét kínálunk jófajta füstölt sonkával.

A sonka lehet hajszálvékonyra szeletelt pármai prosciutto, Serrano-i, Bayonne-i, de a nálunk könnyebben beszerezhető Fekete erdei sonka, illetve a legfinomabb házi füstölt sonka is.


Kevés citrommal meg lehet locsolni vagy pici őrölt borsot szórni rá.

A franciák füstölt lazaccal tálalják, úgy is fenséges.


Szilvaleves

Hozzávalók:

  • 3/4 kg szilva
  • 1 db citrom
  • őrölt fahéj
  • szegfűszeg
  • 5 dl tejföl
  • 1 ek liszt
  • édesítő
  • 1 csipet só



Elkészítés:

A megmosott szilvát kimagozzuk és félbevágjuk.



Egy fazékba belerakjuk a szilvát, a karikára vágott citromot.
Felöntjük annyi vízzel,amennyi ellepi.
Szórunk bele egy csipet sót, ízlés szerint 6-8 db szegfűszeget, őrölt fahéjat és felforraljuk.

Folyékony édesítővel (vagy cukorral) édesítjük.

Nem kell tovább főzni, lehet behabarni.
A tejfölből lisztből kevés vízzel habarást készítünk, simára keverjük és a levesbe öntjük.



Egyet forr és kész.

Langyosan vagy hidegen a legjobb.





Tócsni kukoricával és paprikával

Hozzávalók:

  • 2 kg burgonya
  • 6 ek. liszt
  • 2 tojás
  • 6-8 cikk fokhagyma
  • bors
  • 1 doboz konzerv kukorica
  • 3 db piros színű kápia és pritamin paprika



Elkészítés:

A meghámozott, megmosott krumplit lereszeljük a reszelő legnagyobb fokán.


Mielőtt megbarnulna, gyorsan hozzákeverjük a lisztet, a lecsepegtetett kukoricát, az apró kockákra vágott paprikákat.
Belenyomjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk.
Végül hozzáadjuk a tojásokat is.


Jól elkeverjük.

Egy serpenyőben megforrósítjuk az olajat és kanállal belerakosgatjuk a tócsni masszát.
Kicsit ellapítjuk. Ha vastagabb a tészta, akkor a kisült tócsni puhább lesz belül.


Ha megpirult az egyik fele, akkor megfordítjuk és a másik felét is ropogósra sütjük.



Langyosan a legjobb.
Tejföllel is megkenhetjük.

A sima tócsni ugyanígy készül, paprika és kukorica nélkül.


Majoránnás, kakukkfüves csirkefalatok

Hozzávalók:


  • 2 db egész, kicsontozott csirkemell
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. olaj
  • friss kakukkfű
  • majoránna
  • bors




Elkészítés:

A megmosott csirkemellet falatnyi darabokra vágjuk.




Az olajon megpirítjuk a húst.
Ha a pórusai bezáródtak, akkor fűszerezzük sóval, borssal, friss kakukkfűvel, majoránnával.
Belenyomjuk a fokhagymákat is.


Puhára pároljuk.




Currys csirke

Hozzávalók:


  • 1 db csirkemell
  • 2 ek. curry paszta
  • 1tk. curry por
  • 1 ek. olaj
  • bors
  • 1 db csípős chili paprika
  • 3 cikk fokhagyma
  • 3 ek. tejföl



Elkészítés:

A megmosott csirkemellet falatnyi darabokra vágjuk.


A felhevített olajon megfuttatjuk a  curry pasztát.
Beletesszük a csirkét.
Rászórjuk a curry port, a zúzott fokhagymát, a chilit és megsózzuk, borsozzuk.

Kevergetve pirítjuk.


Ha a hús megpuhult, belekeverjük a tejfölt.
Egyszer felforraljuk és készen van.



Rizzsel tálaljuk.


Sonkás, sajtos sült tészta II.

Hozzávalók:

  • 1 kg spagetti
  • 30 dkg kolozsvári szalonna
  • 30 dkg sajt
  • 3+1+1 ek. olaj
  • 8-10 dl tejföl
  • 2-3 dl tej
  • 2 tojás
  • 2 citrom reszelt héja
  • 1 csipet reszelt szerecsendió
  • 3-4 gerezd zúzott fokhagyma
  • bors




Elkészítés:

A spagettit előírás szerint kifőzzük nem túl puhára.
3 ek. olajjal és sóval elkeverjük.


A 2. ek. olajon az összevágott kolozsvári szalonnát megpirítjuk, zsírját kisütjük.

Legalább 2 nagy pohár tejfelt elkeverünk a tejjel, ráöntjük a szalonnára.
Rászórjuk a reszelt szerecsendiót és beletesszük a sajtszeletelővel keskeny lapokra vágott sajtot.
Nem szükséges reszelni, úgyis megolvad a krémben.


Belereszeljük a citromok sárga héját, a zúzott fokhagymát.

Még egy kis tejfölben elhabarunk 2 tojást és ezt is a krémhez adjuk.
Vigyázzunk, hogy ezzel már ne főzzük, mert a tojás összekap.
Ha kell, sózzuk, de óvatosan, mert a szalonna is sós.
Borsozzuk bátran.



Keverjük össze a spagettivel.



Az utolsó kanál olajjal kenjük kis a nagy, magas falu tepsinket és simítsuk bele a tésztát.

Forró sütőben süssük ropogós pirosra.


Ez a recept a spagetti a la carbonara alapján készült, de sült változatban.





Hamis húsleves tökből

Hozzávalók:

  • 1-2 db zsenge tök bele és héja
  • 3 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • 1 db hagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 db zöldpaprika
  • 1 db paradicsom
  • 1-2 tk ételízesítő
  • petrezselyem zöldje
  • őrölt bors




Elkészítés:

Ezt a levest akkor készítjük, amikor friss tökből főzeléket főzünk.

A jól megmosott tök héját zöldséghámozóval levágjuk, majd egy kanállal kikaparjuk a tök magos belsejét.


A továbbiakban mindent egy fazékba teszünk, felöntjük vízzel, hogy ellepje és úgy főzzük, mint a húslevest.


Sót, borsot és egy kis kanál ételízesítőt adunk hozzá.
Ha megfőttek a zöldségek, akkor a répákat kihalásszuk, az összes többi zöldséget átpaszirozzuk egy szűrőn.


Végül a répákat karikára vágjuk és a leszűrt levesbe visszatesszük.
Kevés petrezselyemlevéllel megszórva kínáljuk.


Finom zsírmentes leves, kímélő ételnek adhatjuk.




Györgyi kapros krumplija

Hozzávalók:

  • 1/2 kg krumpli
  • 1-2 ek. olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kis csokor friss kapor





Elkészítés:

A meghámozott krumplit apró kockákra vágjuk.

Az olajat felhevítjük, beletesszük a krumplit, megsózzuk és lefedve puhára  pároljuk.



Közben apróra vágjuk a fokhagymát és a friss kaprot.


A megfőtt krumplira szórjuk a kaprot és a fokhagymát.



Elkeverjük.
Ha kell, picit utánasózunk.


Sült csirkéhez, rántott húshoz kínáljuk.


Mama rakott krumplija

Hozzávalók:


  • krumpli
  • főtt tojás
  • kolbász
  • füstölt szalonna
  • tejföl
  • tej
  • zsír

Elkészítés:

A héjában puhára főtt krumplit meghámozzuk és vékony karikára vágjuk.

A tepsit kizsírozzuk

Lerakjuk az első sor krumplit.
Erre szórunk vékony, csíkokra felszeletelt füstölt szalonna darabokat.

Rárakjuk a karikára vágott kolbászt.
Házi füstölt kolbászt, lángolt kolbászt vagy jóféle lecsókolbászt használjunk.
Ezeket lehet vegyesen is, hogy ne legyen olyan füstös íze.

Most a főtt tojás karikákat tesszük a kolbászokra.
Újabb sor krumpli következik, rá a kolbász, a tojás...és addig folytatjuk rétegezést, amíg van hozzávalónk.
A tetejére krumpli sor kerüljön.

Tejfölt egy kis tejjel elkeverünk, picit megsózzuk, de vigyázzunk, mert a kolbász is sós.
Ezt az öntetet ráöntjük a krumplira.
Bőségesen adagoljuk, hogy jó szaftos legyen.

Kevés olvasztott zsírral is meglocsoljuk, hogy ne legyen száraz.

Sütőben pirosra sütjük.



Mama krumplistésztás levese

Hozzávalók:

  • krumpli
  • hagyma
  • tészta
  • fúszerpaprika
  • zsír
  • tejföl
  • víz




Elkészítés:

Ez a leves akkor készül amikor krumplis tésztát főz a Mama.

A krumplis tésztához szokásos módon elkészítjük a vöröshagymás, paprikás alapon a krumplit.
Ebből egy keveset visszatartunk a fazék alján, amit majd a kifőzött tészta főzőlevével öntünk fel.
Felforraljuk, megsózzuk és a főtt tésztából is teszünk hozzá.

Tálaláskor tejföllel kínáljuk.


Mama tészta levese

Hozzávalók:


  • főtt tészta
  • tésztalé
  • fokhagyma
  • zsír
  • fűszerpaprikapor
  • víz


Elkészítés:

Ezt a levest akkor készíti a Mama, amikor tésztát főz.

Zsíron sok zúzott fokhagymát megpirítunk és fűszerpaprikát keverünk bele.
Felöntjük a leszűrt tészta levével és jól kiforraljuk.

Megsózzuk.

A végén teszünk bele a főtt tésztából ízlés szerint.


Mama gombapörköltje

Hozzávalók:


  • 1/2 kg gomba
  • 1 nagy fej hagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1 db zöldpaprika
  • 1 db paradicsom
  • zsír
  • só 
  • 1 ek liszt
  • 1,5 dl tejföl
  • 1-2 tk fűszerpaprika por



Elkészítés:

Zsíron megpirítjuk az apróra felvágott hagymát és a zöldpaprikát.
Hozzáadjuk a fűszerpaprikát.

Beletesszük a megtisztított és darabokra vágott gombát, az apróra vágott paradicsomot  és megsózzuk.

Lefedve pároljuk, hogy a gomba jól adja ki a levét.

Puhára pároljuk, ha kell, kevés vizet adunk hozzá.

Borssal, fokhagymával ízesítjük.

Végül 1 ek liszttel és a tejföllel behabarjuk.

Mama tojás levese

Hozzávalók:

  • fokhagyma
  • olaj
  • fűszerpaprika por
  • tojás
  • víz


Elkészítés:

Olajon zúzott fokhagymát dinsztelünk, piros fűszerpaprikával megszórjuk és vízzel felengedjük.

Megsózzuk és jól kiforraljuk.

Végül felhabart tojást öntünk bele, közben villával keverjük.

Mama almás pitéje

Hozzávalók:


  • 35 dkg liszt
  • 1 cs sütőpor
  • 15 dkg cukor
  • 20 dkg margarin vagy 15 dkg zsír
  • 1 tojás
  • 2 dl tejföl



  • reszelt alma
  • cukor
  • őrölt fahéj 
  • darált dió




Elkészítés:

A tésztához valókat jól összegyúrjuk addig, amíg a tál falától tisztán el nem válik.
A tésztát kétfelé osztjuk és külön-külön közepes tepsi nagyságúra nyújtjuk.

A kizsírozott tepsibe tesszük a sodrófa segítségével feltekert tésztát.
Darált dióval megszórjuk és ráhalmozzuk az almatölteléket.

Az alma tetejére is szórunk a darált dióból.

Ráhelyezzük a másik tésztalapot.
Kissé elhabart tojással megkenjük, majd villával megszurkáljuk.

Sütőben pirosra sütjük, alul, felül jól süljön át a tészta.

Porcukorral meghintve, kockára vágva tálaljuk.


Az almatöltelék:

Az almát lereszeljük.
Lábasban megdinszteljük, amíg a levét el nem fövi.
Ekkor ízlés szerint megcukrozzuk és fahéjjal ízesítjük.