2012. február 25., szombat

Tepsis zabpelyhes rántott csirke


 
Hozzávalók:

  • 12-15 db csirkecomb felső
a kép jobb oldalán van a comb

  • 3 tojás
  • 2-3 ek. zabliszt
  • 4-5 ek. zabpehely

  • 3 ek. olaj



Elkészítés:


A combokról lenyúzzuk a bőrt, megmossuk és lecsöpögtetjük.

Jól besózzuk.


Panírozzuk – én paleos módon igyekeztem.

Először a lisztbe, majd egy csipet sóval felvert tojásba mártom bele, azután bőven megforgatjuk a zabpehelyben.


A rántott húst sütőben készítem, mert így minimális olajon készül, nem kell ott állni mellette órákig és nem lesz a lakás – meg az én hajam - napokig rántott hús illatú.

Bemelegítem 200 c fokra a sütőt.

Közben a tűzhelyen, a gázlángra teszem forrósodni a tepsit, amibe 2-3 ek. olajat tettem.

Amikor forró az olaj, belehelyezem egymás után a bepanírozott combokat és 2 perc alatt elősütöm az egyik felüket.

Mivel a tepsi nagy, a gázrózsa pedig pici, ezért közben nyugodtan rendezgessük a húsokat.
A már elősütötteket villával húzzuk hátra, fordítsuk meg, hogy a sült fele legyen alul.
Így nem ragad majd oda a tepsi aljához.


a kép jobb oldalán van a comb


Most alufóliával lefedem és beteszem a forró sütőbe.

Úgy fél óra múlva ellenőrizzük, hogy puha-e a hús.

Ha könnyen át tudjuk döfni a késsel, akkor vegyük le a fóliát és 5-10 perc alatt süssük pirosra, ropogósra.  

Tepsis szezámos, zabpelyhes, diós rántott csirkeszárny

 
 
Hozzávalók:

  • 12-15 db csirkeszárny

  • 2 tojás
  • 2-3 ek. zabliszt
  • 4-5 ek. zabpehely
  • 2 ek. fekete szezámmag
  • 2-3  ek. darabos dió

  • 3 ek. olaj



Elkészítés:

A szárnyakat megtisztítjuk, esetleges tollakat, szőröket eltávolítjuk, megmossuk és lecsöpögtetjük.

Jól besózzuk és a kis hegyes felét hátraforgatva rögzítjük a szárnyakat.


Panírozzuk – én paleos módon igyekeztem.

Először a lisztet összekeverem a felvert tojással és ebbe a sűrű masszába  mártom bele a szárnyakat majd bőven megforgatjuk a zabpehely, fekete szezámmag és a  kisebb-nagyobb darabokra vágott dió keverékében.

A rántott húst sütőben készítem, mert így minimális olajon készül, nem kell ott állni mellette órákig és nem lesz a lakás – meg az én hajam - napokig rántott hús illatú.

Bemelegítem 200 c fokra a sütőt.

Közben a tűzhelyen, a gázlángra teszem forrósodni a tepsit, amibe 2-3 ek. olajat tettem.

Amikor forró az olaj, belehelyezem egymás után a bepanírozott szárnyakat és 2 perc alatt elősütöm az egyik felüket.

Mivel a tepsi nagy, a gázrózsa pedig pici, ezért közben nyugodtan rendezgessük a húsokat.
A már elősütötteket villával húzzuk hátra, fordítsuk meg, hogy a sült fele legyen alul.

a kép bal oldalán van a szárny

Így nem ragad majd oda a tepsi aljához.

Most alufóliával lefedem és beteszem a forró sütőbe.

a kép bal oldalán van a szárny

Úgy fél óra múlva ellenőrizzük, hogy puha-e a hús.

Ha könnyen át tudjuk döfni a késsel, akkor vegyük le a fóliát és 5-10 perc alatt süssük pirosra, ropogósra.  

Tepsis kókuszos rántott csirkeszárny


Hozzávalók:

  • 12-15 db csirkeszárny
  • 1 doboz kókusztej
  • 2 narancs lereszelt sárga héja


  • 2 tojás
  • 2-3 ek. zabliszt
  • 1 kis zacskó kókuszreszelék

  •  3 ek. olaj

Elkészítés:

A szárnyakat megtisztítjuk, esetleges tollakat, szőröket eltávolítjuk, megmossuk és lecsöpögtetjük.

Elkészítjük a pácot:



Egy tálban összekeverjük a kókusztejet, a reszelt narancshéjat és pici sót.

A szárnyakat jól beleforgatjuk a lébe és fél órát hagyjuk benne pácolódni.

Panírozzuk – én paleos módon igyekeztem.

Először a lisztbe, majd a felvert tojásba mártjuk bele a szárnyakat, majd bőven megforgatjuk a kókuszreszelékben.

A rántott húst sütőben készítem, mert így minimális olajon készül, nem kell ott állni mellette órákig és nem lesz a lakás – meg az én hajam - napokig rántott hús illatú.

Bemelegítem 200 c fokra a sütőt.

Közben a tűzhelyen, a gázlángra teszem forrósodni a tepsit, amibe 2-3 ek. olajat tettem.

Amikor forró az olaj, belehelyezem egymás után a bepanírozott szárnyakat és 2 perc alatt elősütöm az egyik felüket.

Mivel a tepsi nagy, a gázrózsa pedig pici, ezért közben nyugodtan rendezgessük a húsokat.
A már elősütötteket villával húzzuk hátra, fordítsuk meg, hogy a sült fele legyen alul.
Így nem ragad majd oda a tepsi aljához.


Most alufóliával lefedem és beteszem a forró sütőbe.

Úgy fél óra múlva ellenőrizzük, hogy puha-e a hús.

Ha könnyen át tudjuk döfni a késsel, akkor vegyük le a fóliát és 5-10 perc alatt süssük pirosra, ropogósra.  

Tepsis kínai rántott csirke


 
Hozzávalók:
  •  12 db csirke comb alsó

  • 1 tk. kínai ötfűszer-keverék
  •  egy db ujjnyi vastag friss gyömbér
  • 1 ek sötét szójaszósz
  • 2 ek. világos szójaszósz
  • 1 pici chiliszósz
  • 2 ek. rizsecet
  • 2 ek. szezámolaj
  • 15 cm hosszú póréhagyma
  • 1 csapott tk. só

  • 2 tojás
  • 2-3 ek. zabliszt
  • 5 ek. zabpehely
  • 3 ek. olaj


Elkészítés:

A combokat megmossuk és lecsöpögtetjük.

Elkészítjük a pácot:
Egy tálban összekeverjük az ötfűszer-keveréket, a kétféle szójaszószt, a rizsecetet, a szezámolajat és a sót.
Ha szeretjük, löttyintsünk bele egy gondolat chiliszószt is.


Beletesszük még a frissen reszelt gyömbért és a nagyon apró kockákra felvágott póréhagymát.

A combokat jól beleforgatjuk a fűszeres lébe és egy fél órát hagyjuk benne pácolódni.

Panírozzuk – én paleos módon igyekeztem.

Először a lisztbe, majd a felvert tojásba és végül a zabpehelybe forgatjuk bele.

A rántott húst sütőben készítem, mert így minimális olajon készül, nem kell ott állni mellette órákig és nem lesz a lakás – meg az én hajam - napokig rántott hús illatú.

Bemelegítem 200 c fokra a sütőt.

Közben a tűzhelyen, a gázlángra teszem forrósodni a tepsit, amibe 2-3 ek. olajat tettem.

Amikor forró az olaj, belehelyezem egymás után a bepanírozott combokat és 2 perc alatt elősütöm az egyik felüket.

Mivel a tepsi nagy, a gázrózsa pedig pici, ezért közben nyugodtan rendezgessük a húsokat.
A  már elősütötteket villával húzzuk hátra, fordítsuk meg, hogy a sült fele legyen alul.


Így nem ragad majd oda a tepsi aljához.

Most alufóliával lefedem és beteszem a forró sütőbe.

Úgy fél óra múlva ellenőrizzük, hogy puha-e a hús.

Ha könnyen át tudjuk döfni a késsel, akkor  vegyük le a fóliát és 5-10 perc alatt süssük pirosra, ropogósra.  

Töltött cukkini


Hozzávalók:
 

  • 8-10 db kemény cukkini
  • 1 kg darált pulykahús
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 4 cikk fokhagyma
  • 1 csokor kapor
  • ½ zöldpaprika
  • ½ piros kápia paprika
  • 1 db paradicsom
  • bors
  • 1 kk piros fűszerpaprika
  • 2+1 ek. olaj
  • ½ doboz főzőtejszín
  • 4-5 dl tejföl
  • 1 ek. liszt
  • 10 dkg. sajt

Elkészítés:

A cukkiniket megmossuk, két végét levágjuk majd keresztben kettévágjuk.
Egy kiskanál segítségével kivájjuk a belsejét, amit apró kockákra vágunk.

Egy lábasban 2 ek.olajon üvegesre pároljuk az apróra felvágott vöröshagymát.

Beletesszük a darált húst és közepes tűznél kevergetve morzsássá, fehérre sütjük.
Megsózzuk, borsozzuk, rászórjuk a piros fűszerpaprikát.

Hozzátesszük a kivájt cukkini belsejét is, majd a nagyon apróra felvágott fokhagymát, a kétféle zöldpaprikát és a paradicsomot.

Beletesszük az összeaprított kapor felét.

Fedővel lefedve pároljuk 20-30 percig.

Elkészítjük a habarást: a tejfölt és a tejszínt összekeverjük és beletesszük a lisztet.
Jól elkeverjük, ha kell szűrjük át, hogy ne legyen csomós.
Végül belekeverjük a maradék kaprot.


A habarással felöntjük a húst és kevergetve megvárjuk, amíg felforr és besűrűsödik.
Elzárjuk a lángot alatta.

Egy nagyobb tepsibe tesszük a maradék egy ek. olajat és elhelyezzük benne egymás mellett a cukkiniket.


Sorban megtöltjük a darált hússal a cukkinit és reszelünk a tetejére egy kis sajtot.

Forró sütőben 10-15 perc alatt szép pirosra pirítjuk.

Tormás cékla

Hozzávalók:
 

  • 5-6 db közepes cékla
  • ½ üveg ecetes torma
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 2 ek. olivaolaj

Elkészítés:


A céklát megmossuk, meghámozzuk és nagy kockákra vágjuk.



Egy tepsibe löttyintünk 1 ek.olívaolajat és ráhalmozzuk a céklát.

Hozzáadjuk az ecetes tormát, ráreszeljük egy citrom héját és picit megsózzuk.





Rálocsoljuk a másik ek. olajat.

Forró sütőben puhára sütjük.

Köretként fogyasztjuk.

Szezámmagos sütőtök


Hozzávalók:
  • 1 közepes kanadai sütőtök
  • 1-1 ek. fekete és fehér szezámmag
  • csipet kakukkfű
  • 2 ek. ketchup
  • 1 pici chiliszósz
  • 2 ek. olívaolaj


Elkészítés:

A sütőtököt meghámozzuk, kibelezzük és nagy kockákra vágjuk.

Egy tepsibe löttyintünk 1 ek.olívaolajat és ráhalmozzuk a tököt.

Megszórjuk a fekete és a fehér szezámmaggal, egy csipet kakukkfűvel, picit megsózzuk és rálocsoljuk a ketchup és a chiliszósz keverékét majd a másik ek.olajat.




Forró sütőben puhára sütjük.

Köretként fogyasztjuk.


2012. február 24., péntek

Zeller rémoulade

Hozzávalók:


  • 1 nagyobb fej tömör zeller
  • majonéz
  • mustár
  • bors
  • édesítő
  • ecet
  • petrezselyem
  • zellerzöld
  • víz


Elkészítés:

A zellert meghámozzuk és vékony csíkokra, julienre vágjuk.

Egy kis fazékban vizet forralunk és belerakjuk a zellert.
Kb. 1 percig főzzük, majd leszűrjük és hagyjuk jól lecsepegni.


Elkészítjük a mártást:

Majonéz mártást feljavítunk mustárral, sóval, borssal és kevés édesítővel.
Teszünk bele egy kevéske - kb. 1 tk - ecetet.
Kellemesen savanyú, pikáns legyen.



Behűtjük.

Tálaláskor szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel és zellerzölddel.

Magában is kiváló, de hidegtálaknál, rákkal készült, füstölt lazacos ételeknél gyakran készítem.
A képen cukkinis tócsnira pakoltam a zeller rémoulade-ot, majd füstölt lazacot, citromot, paradicsomot és snidlinget tettem rá.

Nagyon különleges receptem, amelyről sajnos nincs egyelőre képem,  a főtt articsóka fejbe töltött zeller, amelyet teljesen beborítottam füstölt lazac szeletekkel és kaporral, citromszelettel díszítettem.
Az articsókát konzervben lehet kapni és pillanatok alatt elkészíthetjük ezt a finomságot.

Tatár beefsteak

Hozzávalók:

  • 40 dkg bélszín 
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 cikk fokhagyma
  • bors
  • ketchup
  • mustár
  • 1 tojás sárgája
  • pirospaprika
  • 5 dkg vaj

Elkészítés:


Ehhez az ételhez csak nagyon friss bélszínt vagy biztos helyről beszerzett fiatal marha hátszínét használjuk fel.

Minimum kétszer ledaráljuk a megmosott húst.

Hozzáadjuk a  finomra vágott hagymát és belenyomjuk a fokhagymát.

Beletesszük a tojás sárgáját és a puha vajat, majd fűszerezzük sóval, borssal, mustárral, ketchuppel és piros paprikával.

Aki szereti, tegyen bele csípős paprikát.

Forró pirítós kenyérre vastagon rákenjük és lila hagymával tálaljuk.

Aki szereti a jó fokhagymás ízt, azt bátran dörzsölje meg a pirítósát fokhagymával mielőtt rákeni a húst.




Sült marha bélszín

Hozzávalók:


  • 1 kg bélszín
  • mustár
  • bors
  • 2 ek.olaj
  • 2-3 cikk fokhagyma
  • bors


Elkészítés: 

A bélszínt letisztítjuk, lehártyázzuk.

Ha egész bélszínhez jutunk hozzá, akkor a két végét levágjuk és abból elsősorban tatárbélszínt vagy olyan ételt készítünk, amihez csíkokra vagy szeletekre szoktuk vágni a húst.

A középső részéből vastagabb szeleteket vágunk, kicsit megütögetjük a kés tompa felével majd beolajozva, mustárral bekenve, borssal megszórva néhány napig - de minimum egy éjszakát - a hűtőben száraz pácban érleljük.



Egy serpenyőben, nagy lángon felforrósítjuk az olajat és a bélszín szeleteket mindkét oldalukon pirosas barnára sütjük.

Ezután áttesszük egy tepsibe a húst, rányomjuk a fokhagymát és a kisült levét is ráöntjük.


Előmelegített sütőben, erős lángon kb. 200 C fokon úgy 25-30 perc alatt megsütjük a bélszínt.

Ha angolosan szeretjük, akkor elég úgy 15 percig sütni, ha nagyon átsütve szeretjük, akkor hagyjuk 35 percig a sütőben.

Tálaláskor sózzuk meg a hús.


Bélszín helyett készíthetjük nem túl öreg hátszínből is.

Ha hátszínt vettünk, azt angolosnak kb. 25 percig,  a közepesen átsülthöz kb. 35 percig, a teljesen átsült hátszínhez kb. 45 percig sütjük.





Körtés cukkini

Hozzávalók:
     vacsora saláta 2  személyre
  • 2 karcsú cukkini
  • 2-3 db körte
  • 2 narancs
  • 1 db kaliforniai v. kápia paprika 
  • 1 ek.olíva olaj
  • 1 citrom leve
  • 1 citrom reszelt héja



Elkészítés:


A kemény cukkiniket megmossuk, két végét levágjuk majd uborkagyalun legyaluljuk.


A körtéket megmossuk, csutkájukat kivágjuk és vékony szeletekre vágjuk.


A paprikákat megtisztítjuk és kis szeletekre, darabokra vágjuk.

A narancsot meghámozzuk, cikkekre szedjük, majd azokat félbevágjuk.


Mindent összekeverünk, ráöntjük az olíva olajat, ráreszeljük a citrom héját, belefacsarjuk a levét, kicsit megsózzuk.


Köretként vagy könnyű salátaként fogyasztjuk.


Nem tévedés a cukkinit nem kell főzni, nagyon finom roppanós marad és átveszi az olaj, citrom ízét.


Ugyanúgy készíthetünk belőle nyersen salátát is, mint ahogy az uborka salátát szoktuk.

Gyömbéres, citromfüves sült csirkeszány


Hozzávalók:

  • 1,5 kg csirkeszárny
  • bors
  • 3 cikk zúzott fokhagyma
  • gyömbérpor
  • távol-keleti citromfű
  • chilipaprika
  • kakukkfű
  • 2 ek.olaj
  • 1 dl víz


Elkészítés:

A szárnyakat megtisztítjuk, a szőröket, tollakat kihúzkodjuk.

A hegyes kis végét levágjuk, azt nem használjuk fel.
A szélén a fodros részt késsel lemetsszük.

Megmossuk a húst és megszárítjuk.

Besózzuk, borsozzuk, majd a gyömbérporral, fokhagymával, egy nagyon kevés kakukkfűvel és chilivel, valamint a már itthon is kapható szárított citromfűvel befűszerezzük.

Ez a citromfű nem azonos azzal, ami a kertünkben nő, hanem a Távol-keleten nélkülözhetetlen leginkább vékony nádszálra emlékeztető fűszernövény. 
Nagyobb áruházakban már folyamatosan kapható, szárított csomagolásban árulják.

Az olajjal meglocsoljuk a csirkét és aláöntjük  a pohárka vizet.

Alufóliával lefedjük és előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük 180-190 C fokon.
Ezután levesszük a fóliát és készre pirítjuk a szárnyakat. 

Sült csirke

Hozzávalók:

  • 1 egész csirke és/vagy combok
  • bors
  • 4-5 cikk zúzott fokhagyma
  • bazsalikom
  • oregano
  • majoranna
  • rozmaring
  • kakukkfű
  • gyömbérpor
  • 1 tk.piros fűszerpaprika
  • 3 ek. olaj
  • 3 dl víz


Elkészítés:

Az egész csirkéket megtisztítjuk, a tollakat, szőröket eltávolítjuk, a fara végét egyszerűen levágjuk.

A nyakát is vágjuk le, mert nem szép, ha kilóg és amúgy is mindig megég, mire a többi hús kész lesz.
Kis zacskóban a mélyhűtőben gyűjtögethetjük az egyéb aprólékokkal, húsos csontokkal együtt, amelyek megmaradtak a korábbi főzésünkről, amikor kicsontoztuk a combot...aztán, ha leves főzünk, ebből tehetünk bele.

Belül is jól kimossuk a csirkét.
A szárnyát hátracsavarjuk és beakasztjuk, hogy csinos legyen, ne lengedezzen a világba.
Ha csak combokból sütjük, akkor azokat is megtisztítjuk és lemossuk.

Majd a húst leszárítjuk, besózzuk és a  fűszerekkel jól bedörzsöljük.
Célszerű az összes fűszert egy kis tálban összekeverni és azután a két kis kezünkkel belemasszírozni a csirkébe.
Feltétlenül fűszerezzük be a csirke belsejét is.

Majd tegyük bele egy tepsibe mellel lefelé, mert így a sok finom lé leszáll és nem lesz száraz a melle.
Most az olajjal locsoljuk le mindenütt, ami olaj lefolyik, az bőven elég lesz a sütéshez, nem kell külön még kiolajozni a tepsit.
A csirkéből  kisül majd a zsírja és ezt kenyérre kenve majd elfogyaszthatjuk.

Öntünk alá egy pohárka vizet és alufóliával lefedjük.

Előmelegített sütőbe tesszük és 1-1,5 órát sütjük 180-190 C fokon.

Úgy egy óra múlva megnézzük, hogy hogy áll a sütés, ekkor meglocsolgatjuk a saját levével és visszatesszük még a sütőbe.

Ha már puha a hús, könnyen át tudjuk döfni egy éles kiskéssel, akkor levesszük a fóliát  és 10  percig pirítjuk, hogy szép piros legyen a bőre.


Fokhagyma krémleves


Hozzávalók:
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 fej fokhagyma
  • 1 ek. olaj
  • 2 ek. liszt
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 3 dl tejföl
  • 2-3 dl főzőtejszín
  • 2 dl tej
  • 1 l húsleves
  • bors
  • pici kakukkfű
  • pici őrölt szerecsendió 


Elkészítés:

Az olajat egy közepes fazékban felhevítjük és illatosra pirítjuk benne a kockára vágott vöröshagymát.

Hozzáadjuk a lisztet és 1 percig kevergetve pirítjuk.

Beletesszük a megtisztított fokhagyma gerezdeket és az apróra vágott petrezselyemzöldet és kevergetve tovább pirítjuk 2 percig.

Felöntjük a húslevessel, sózzuk, borsozzuk és egy-egy leheletnyi kakukkfűvel és szerecsendióval ízesítjük.

Felforraljuk, majd beleöntjük a tejszínnel elkevert tejfölt és a tejet.

Csendesen főve forraljuk  pár percig.

Botmixerrel  vagy turmix géppel pépesítjük és kivájt cipóban, sajttal megszórva tálaljuk.


Lehet úgy is készíteni, hogy csak fokhagymát teszünk bele, hagymát nem.




2012. február 23., csütörtök

Kocsonya


Hozzávalók:
  • kocsonyahús 2-3 kg:
  • 5-6 db első köröm
  • 2-3 db sertés farok
  • 2-3 fül
  • 1 kg sertés lapocka
  • 1 nagyobb adag bőr
  • esetleg egy fél sertésfej
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 fej fokhagyma
  • bors
  • 1 db erős cseresznye paprika
  • kevés ételízesítő
  • 1 szál répa
  • 1 szál fehérrépa
  • 1 darabka füstölt kolbász
  • víz

Elkészítés:

Először a húst tisztítjuk meg. 
A szőröket külön erre a célra tartott borotvával kell eltávolítani.
Lehet a gázlánggal is leégetni, ha túl sok lenne, de ez nagyon kellemetlen szagú.
Késsel kaparjuk le a sötétebb pörk maradványokat.

A körmöket sosem engedjük a hentesnek feldarabolni, mert szilánkos lesz.
Mindig első körmöket vegyünk, mert azon több a hús és kevesebb benne a csont.

Hosszában bevágjuk a köröm 2 ujja között és addig vágjuk, amíg a csontig nem érünk. 
Ehhez állítsuk fel a körmöt és lefelé haladva nyomjuk a kést, így nem vágjuk el a kezünket, ha megugorna a kés.
Elég a csontig bevágni, mert úgyis szétfő, de így könnyen ki tudjuk vágni a közte lévő szőrös részt.
Ehhez lefektetjük a körmöt és a kiskés pengéjét bentről kifelé haladva vezetjük, nehogy a kezünk bánja.
Még az alsó két ujj hajlatában is ellenőrizzük, hogy nem maradt-e bőrdarabka, szőr.
Jól mossuk le.

A bőrt csak leöblítjük, ezt úgyis a végén kidobjuk, csak azért tesszük bele, hogy jól megaludjon a kocsonyánk.
Fejet is tehetünk bele, azt is gondosan tisztítsuk meg.

A farkat, fület szintén lekapargatjuk, a fül bejáratánál kikanyarítjuk és eltávolítjuk a szőrös részt.

Szoktam beletenni egy nagyobb darab sovány húst is, legjobb a lapocka.

Egy nagy fazékba beletesszük a húsokat és felöntjük jó sok vízzel, hogy jó sok levünk legyen.
Erős tűzön felforraljuk, leszedjük a habot.
Megsózzuk, teszünk bele ételízesítőt és 10-20 szem fekete borsot, amit fólia közt néhányszor megkalapálunk egy klopfolóval.

Belerakjuk a hagymát és belenyomunk úgy 2 fej fokhagymát.

Miskolci Nagyimtól tanultam kocsonyát főzni, és ő mindig tett bele egy darabka jóféle füstölt kolbászt is.
Teszünk bele egy erős cseresznyepaprikát.

Ezután már nincs más dolgunk, mint kis lángon főzzük türelemmel, úgy, mint egy húslevest.
Tegyünk rá fedőt, hagyjunk rajta egy kis rést.

Közben kóstoljuk meg, és sózzuk, fokhagymázzuk, ha kell.

Ha puha a hús, leválik a csontról, akkor jó. Elzárjuk a tüzet.
Kiemeljük szűrőkanállal a húsokat egy tálba és hűlni hagyjuk.
 Majd kiszedegetjük belőle a nagyobb csontokat, amit le lehet rágcsálni. 
A répákat, kolbászt külön szoktuk bekapni a csontok lecuppogatása közben. 

A hagymát kidobjuk.

Megkóstoljuk a levet és még utána sózunk és most jön a kis trükk:
a fokhagymanyomón keresztül most nyomunk még bele egy jó marék fokhagymát.
Ettől lesz jó, ízes leve.
Hagyjuk hűlni.

Közben a húst elosztjuk a tálakban. Jénaiban jobban tárolhatjuk, mert annak van teteje is.
Minden tálba jusson köröm, fül, sovány hús.
Mi mindig készítünk csak sovány húsosat  és csak rezgőset is, mert van aki nem szereti a bőrösebb darabokat.

A kihűlt levet szűrőn keresztül rámerjük a húsokra.
Nem szoktam lezsírozni, mert így jobban eláll, nem pimpósodik meg.
Amikor eszünk a zsírt késsel lekaparjuk és kenyérre kenve jó étvággyal elfogyasztjuk.

A kocsonya tetejére szoktunk szórni egy kis piros fűszerpaprikát.

Tálaláskor citromot nyomunk rá és orosz szokás szerint fokhagymás-majonézes répasalátával tálaljuk.  (lásd külön a receptet)


Szorosan ide tartozik még a gyors disznósajt készítése is.
Érdemes ilyenkor fejet is tenni a kocsonyába.
A fenti módon elkészítjük a kocsonyát, majd a fejből húsukat, főleg a pofahúst, a bőrkékből darabokat, fület és sovány húsokat összevágunk kis darabokra.
Egy tálba tesszük és összekeverjük egy evőkanál olajjal, amibe 1 tk. piros fűszerpaprikát, sót és borsot tettünk és 4-6 cikk fokhagymát nyomtunk.
Ezután rámerünk annyi szűrt kocsonyalevet, amennyi éppen ellepi és megdermesztjük.
Nagyon finom, friss ízű sajtot kapunk, amit azonnal fogyasztunk.  

2012. február 20., hétfő

Lasagne Zsófi módra

Hozzávalók:

  • 1 kg darált hús /fele pulyka-fele sertés
  • 1 fej hagyma
  • 4-5 cikk fokhagyma
  • 1 vastagabb sárgarépa
  • 1 fél zeller
  • 1 közepes paradicsompüré
  • rozmaring
  • bazsalikom
  • kakukkfű
  • oregano
  • bors
  • 1-2 ek olaj
  • 1 kg fodros nagy kocka tészta
  • 1-2 ek olaj


  • 1 l tej
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg liszt
  • szerecsendió
  • fehérbors


  • 20 dkg reszelt sajt



Elkészítés:

Elöljáróban leszögezem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a lasagne speciális lap tésztából készül.
Persze úgy is finom, de nálunk a lányom rajong a tésztákért és neki alkottam ezt a fajta magyaros akcentusú lasagnét.

Először is egy nagy fazékban, sós vízben kifőzzük a jóféle fodros nagy kocka tésztánkat.
Nem kell puhára, csupán al dente - comme il faut!
Leszűrjük olajjal, sóval összekeverjük és félretesszük.

Lereszeljük a sajtot.

Egy lábasban 2 ek. olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát.
Közben a reszelőn lereszeljük a répát és a zellert.
Hozzáadjuk a hagymához, 1-2 percig kevergetve pirítjuk, majd beletesszük a kétféle darált húst.

Erős tűzön, egyfolytában kavargatjuk és a fakanállal szétnyomkodjuk a húst, amíg morzsássá szét nem válik és kifehéredik.

Ekkor megsózzuk, borsozzuk, fűszerezzük rozmaringgal, bazsalikommal, kakukkfűvel, oreganoval és belenyomjuk a fokhagymát is.
Felöntjük a vízzel felhígított paradicsompürével és kb. 1 órát fedő alatt lassan főzzük.

Elkészítjük a besamelt.
Egy lábasban felolvasztjuk a vajat, beletesszük a lisztet és kevergetve kicsit forraljuk.
Amikor már jó habosan rotyog, akkor hozzáadjuk a meleg tejet.
Tovább kavarjuk addig, amíg be nem sűrűsödik.

Közben megsózzuk, borsozzuk és egy csipet reszelt szerecsendióval ízesítjük.

Ha elég sűrű levesszük a tűzről.
 

Összerakjuk a tésztát:

Egy nagy tepsi alját beterítjük a tészta egy részével.
Rásimítjuk a húsos ragut. Jó bőven adagoljuk, ne sajnáljuk.
Újra teszünk rá tésztát, elegyengetjük.
Most rátesszük a fele besamelt és szórunk rá bőven sajtot.
Újra tészta jön.
Majd újra hús.
Majd tészta.
Majd besamel és sajt.

Végül is a sorrend mindegy, a köztes tészta rétegek lehetnek vékonyabbak is.
A tetejére tészta kerüljön.

Forró sütőben 200 C fokon 15-20 perc alatt pirosra sütjük.

Ha marad a húsból, tegyük el zárható kis dobozban a mélyhűtőbe.
Legközelebb csak egy kis spagettit kell kifőznünk hozzá, sajtot reszelni rá és máris kész a finom olasz tésztánk.

Ha marad tésztánk, akkor készítsünk egy kis sajtos, besameles rakott tésztát. Hús nélkül is tökéletes  

 
                
Ha darált húst készítek, akkor mindig legalább kétféle húst vegyítek, legtöbbször a sertés és a pulyka variációt, de nagyon szeretem a borjú vagy marha darált hússal is keverni.
Így az egyik szárazságát tökéletesen kiegyenlíti a másik hús zsírossága, illetve a lelkiismeretünkön könnyíthetünk,
hogy szárnyas húst is tettünk bele.

Szilvás, áfonyás pulykacomb

Hozzávalók:
  • 1 db egész pulykacomb
  • 2-3 fej hagyma
  • 6-8 cikk fokhagyma
  • füstölt szalonna
  • darált paprika krém
  • aszalt szilva vagy szilva dzsem
  • 1 kis zacskó aszalt áfonya
  • 3 ek. olaj
  • bors
  • kakukkfű
  • szegfűszeg
  • 6-8 szem burgonya
  • 2-3 db fehérrépa
  • 1,5 - 2 dl víz

Elkészítés:

A pulykacombot megtisztítjuk, megmossuk, megszárítjuk.

Egy közepes tepsibe rakjuk és hozzálátunk a fűszerezéshez.

Először a kezünket a comb bőre alá dugjuk és finoman haladva elválasztjuk a bőrt a hústól, úgy, hogy a szélei zárva maradjanak.
Így a bőr alatt jól be tudjuk majd ízesíteni és meg is tölthetjük.
A pulyka bőrét nem szoktuk megenni, de rajta hagyjuk, hogy a hús ne száradjon ki.

Először a nem bőrös felét sózzuk, borsozzuk, kevés kakukkfűvel megszórjuk és zúzott fokhagymával, a paprika krémmel jól bedörzsöljük.

A tepsi aljára dugunk néhány szelet füstölt szalonnát és erre ráfordítjuk a befűszerezett combot.

Most a bőr alatt ugyanígy befűszerezzük a húst és beledugunk annyi nagyobb szeletre vágott füstölt szalonnát és  fél centi vastag karikára vágott hagymát, amennyit csak bírunk.

Most beledugjuk az aszalt szilvák és az aszalt áfonya nagy részét.

Ha nincs aszalt szilva, bátran helyettesítsük szilva dzsemmel, vagy aszalt sárgabarackkal, illetve barack lekvárral.

Visszaillesztjük a bőrt a combra és kívülről is megsózzuk, teszünk rá szalonna szeleteket, hogy ne száradjon ki.
Dugunk bele néhány szem szegfűszeget, amitől finom illata lesz a sültnek.

Olajjal kicsit meglocsoljuk.
Rászórunk a maradék, szilvát, áfonyát.

A köretet is mellé rakjuk.
A képen hasábokra vágott burgonyát és nagyobb darabokra szelt fehérrépát tettünk mellé.

Egy pohár vízbe belekeverünk egy-két tk. darált paprikát és ezzel meglocsoljuk a húst és a köretet.
Ha nincs kéznél, akkor ketchuppel színesítsük, hogy ne legyen olyan sápadt.

Alufóliával letakarjuk és kb. 1,5- 2  óra alatt puhára sütjük.

Néha ellenőrizzük, hogy jól sül-e, nem ég-e meg rajta a hagyma, áfonya, és kicsit locsolgassuk.
Ha a kis késünkkel könnyen át tudjuk döfni, akkor már készen van.

Nagyon finom szaftos, omlós húst kapunk, amit hidegen is fogyaszthatunk, sőt szendvicsbe pakolva szuper ebédet vihetünk a munkahelyünkre. (Így legalább tudjuk, hogy mit eszünk, és még olcsóbb is, mint az unalmas felvágott)

Nyáron paradicsomot, zöldpaprikát, gombát, szárzellert tehetünk mellé, télen nagyon finom lesz, ha céklát, sütőtököt, félbevágott hagymákat, nagyobb daraboka vágott zellert  teszünk mellé köretnek.
  


2012. február 19., vasárnap

Gulyás leves

Hozzávalók:
  • 1 kg marhahús (comb, lábszár, nyak)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5-6 db sárgarépa
  • 4-5 db fehérrépa
  • egy közepes db zeller
  • 2-3 db zellerzöld
  • 1 kg burgonya
  • 1-2 tk. piros fűszerpaprikapor
  • 3-4 cikk fokhagyma
  • 1-2 db zöldpaprika
  • 1-2 db paradicsom
  • 2 ek. olaj (zsír)
  • bors
  • 2 tk. őrölt köménymag
  • 2-3 db babérlevél
  • 1-2  tk. nem erős, házi pritamin paprika krém
  • 1 pici erős paprika krém
  • 1 csipet majoranna
  • víz
Elkészítés:

Először egy pörköltalapot készítünk. 
Egy nagyobb az olajon üvegesre pároljuk az apró kockára vágott vöröshagymát.

Levesszük a tűzről és hozzáadjuk a fűszerpaprikát, elkeverjük és ráöntünk 1-2 ek. vizet, hogy a paprika ne égjen meg.

Visszatesszük a tűzre és hozzáadjuk a megmosott, inaktól, zsírtól megszabadított, kockákra vágott húst.

Kavargatva erős tűzön addig pirítjuk a húst, ameddig ki nem fehéredik és minden pórusát be nem zárja.

Ekkor majdnem takarékra állítjuk a gázt és fedővel lefedjük a fazekat.

Úgy 10 perc múlva hozzáadjuk a pici kockákra vágott paradicsomot, zöldpaprikát, belenyomjuk a fokhagymát, megsózzuk, borsozzuk és megfűszerezzük az őrölt köménnyel, pici majorannával, tegyük bele a kétféle paprika krémet és a babérlevelet . A köménymag íze domináljon.

Úgy 40-50 perc múlva hozzáadjuk a feldarabolt répákat, zellert, a zellerszárat és felöntjük vízzel, hogy jól ellepje.


Tovább főzzük, majd  kb. 10 perc múlva beletesszük  a kockára vágott burgonyát is.

Ha minden puha, akkor megkóstoljuk, ha kell, megsózzuk vagy még egy kis köményt adunk hozzá.
Sűrű, testes levesnek kell lenni.
Rakhatunk bele csipetkét vagy nokedlit is.

Fahéjas sült alma

Hozzávalók:
  • 8-10 db alma
  • dió
  • fahéj
  • méz
  • szilva/meggy dzsem
  • mazsola
  • 5-8 dkg vaj
Elkészítés:

Az almákat hámozókés segítségével középen kifúrjuk, eltávolítjuk a csutkáját.

Egy közepes tepsit vékonyan kikenünk egy kis vajjal és szép sorban beleállítjuk a kifúrt almákat.

Az almák üregébe darabos diót, mazsolát, meggy vagy szilvadzsemet nyomkodunk, jól megszórjuk őrölt fahéjjal és egy darabka vajat teszünk a tetejükre.

Mézet vagy még lekvárt csúrgatunk a tetejére, megszórhatjuk még több darabos dióval is.
Nagyon finom lesz a pirított dió és a sült alma illata becsalogatja a családot a konyhába.

Lehet variálni másféle lekvárral, áfonyával és nagyon finom, ha az almák üregébe egy-egy adag gesztenye masszát dugunk.

Sültek mellé nagyon finom.

Fagyival tálalva maga a mennyország...

Liba leves

Hozzávalók:

  • 2 adag libaaprólék
  • 5-6 db libanyak
  • 6-8 db libaláb
  • 1 db liba farhát
  • 3-4 db libazúza
  • 1 marék libaszív
  • 1 db vöröshagyma
  • 3-5 cikk fokhagyma
  • 1 db zöldpaprika
  • 1 db paradicsom 
  • 10 szem feketebors
  • 1-2 erős pici erős paprika- chili vagy cseresznyepaprika
  • 3 szem szegfűszeg
  • 1 csipet sáfrányos szeklice vagy késhegynyi sáfrány
  • 1 pici reszelt szerecsendió
  • 6-8 szál sárgarépa  
  • 5-6 szál fehérrépa
  • 1 kisebb zeller 
  • kis csokor petrezselyemzöld
  • 1 kisebb karalábé
  • 1 közepes fej kelkáposzta
  • 1 közepes fej karfiol
  • esetleg 1 tk. ételízesítő

Elkészítés:
A húst megmossuk, kiszedegetjük az esetleges tollakat, tokokat, levágjuk róla a felesleges inakat, ereket.

A far végéről egyszerűen vágjuk le a kunkori végét.
Ne bajlódjunk azzal, hogy a zsírzóját keresgéljük, amúgy is csupa zsír az egész, nyugodtan vágjuk le mindenestől.


A lábakról levágjuk a körmöket, átnézzük, hogy ne maradjon rajta bőr.
Ha nehezen lehúzható lenne, akkor egy pillanatra tegyük bele forró vízbe, majd vegyük ki, ekkor már könnyen lejön róla a bőr.

Ha a zúza nincs megtisztítva, akkor szedjük le róla kívülről  a felesleges zsírt, inakat.
Vágjuk fel késsel keresztben és folyó víz alatt mossuk ki belőle a benne lévőket, késsel kaparjuk át, távolítsuk el a belső bőrt.

Beletesszük a nagy levesfőző fazekunkba és felöntjük annyi hideg vízzel, hogy bőven ellepje majd a belekerülő zöldségeket is. 
Később már nem tehetünk hozzá vizet.

Felforraljuk nagy lángon a levest. 
Vigyázzunk, mert ilyenkor szokott kifutni a habja!  
A habot szűrővel leszedhetjük, de, ha rajta marad, az sem baj, mert egyrészt elfő, másrészt a végén úgyis átszűrjük a levest.


Majd takarékra tesszük, bugyogjon csak több órán keresztül. 

Amikor már főtt vagy egy órát, akkor megsózzuk, belerakjuk vöröshagymát  - amibe a szegfűszegeket beletűztük - a  fokhagymát, a zöldpaprikát,  a paradicsomot,és a fűszereket: a feketeborsot ( amit egy kis darab fóliába hajtva néhányszor megütögettünk a klopfolóval, így frissebb, erősebb zamata lesz), az  erős paprikát, a  sáfrányt és a szerecsendiót.
1 óra múlva mehet bele a kétféle répa, zeller, petrezselyem, karalábé, kelkáposzta. 

És most jön a kis trükk, amit mindenféle húslevesnél alkalmazhatunk:
Normál menetben csak egy darabka kelkáposzta és néhány rózsa karfiol kell bele, de mi nagyon szeretjük a párolt zöldséget - amit aztán külön eszünk köretként  és ezért mindig egész karfiolt és kelkáposztát veszek, amit hosszában kettévágunk. 
Így kapunk 4 nagy fél darabot. 

Hogy ne vigyék el a húsleves ízét, ezért szép sorjában, egymás után, óvatosan ráültetjük őket a már bezöldségelt levesbe, hogy szinte ne is érjenek bele, de a gőzében párolódjanak. 
Néha egy-egy kanál levessel meglocsoljuk. 
Egy nagy lapáttal óvatosan megfordítjuk egyszer, majd, ha kész lyukas szűrőkamállal leemeljük. 

Hamar átfő, de nem kell túl puhára párolni, mert így a jó, ha még roppanós. 
Ha nem elég intenzív a leves íze, akkor utánasózzuk és ételízesítővel erősítünk rajta.

Ha már a kés könnyen átmegy a húson, akkor kész van.

10 percet állni hagyjuk, majd kiszedegetjük a zöldséget, a húst és szűrőn átszűrjük a levest. 
Mindig külön tegyük hűtőbe, mert így nem romlik meg olyan könnyen.
Cérnametélttel, csigatésztával, kiskockával tálaljuk.
A főtt húst külön fogásként lehet enni ketchuppel, ecetes tormával vagy paradicsom vagy más, akár édes gyümölcs mártással ízesítve.

Feltálalhatjuk a zöldséggel, karfiollal, kelkáposztával esetleg 1-2 főtt krumplival komplett fogásként is.