2012. február 25., szombat

Tepsis szezámos, zabpelyhes, diós rántott csirkeszárny

 
 
Hozzávalók:

  • 12-15 db csirkeszárny

  • 2 tojás
  • 2-3 ek. zabliszt
  • 4-5 ek. zabpehely
  • 2 ek. fekete szezámmag
  • 2-3  ek. darabos dió

  • 3 ek. olaj



Elkészítés:

A szárnyakat megtisztítjuk, esetleges tollakat, szőröket eltávolítjuk, megmossuk és lecsöpögtetjük.

Jól besózzuk és a kis hegyes felét hátraforgatva rögzítjük a szárnyakat.


Panírozzuk – én paleos módon igyekeztem.

Először a lisztet összekeverem a felvert tojással és ebbe a sűrű masszába  mártom bele a szárnyakat majd bőven megforgatjuk a zabpehely, fekete szezámmag és a  kisebb-nagyobb darabokra vágott dió keverékében.

A rántott húst sütőben készítem, mert így minimális olajon készül, nem kell ott állni mellette órákig és nem lesz a lakás – meg az én hajam - napokig rántott hús illatú.

Bemelegítem 200 c fokra a sütőt.

Közben a tűzhelyen, a gázlángra teszem forrósodni a tepsit, amibe 2-3 ek. olajat tettem.

Amikor forró az olaj, belehelyezem egymás után a bepanírozott szárnyakat és 2 perc alatt elősütöm az egyik felüket.

Mivel a tepsi nagy, a gázrózsa pedig pici, ezért közben nyugodtan rendezgessük a húsokat.
A már elősütötteket villával húzzuk hátra, fordítsuk meg, hogy a sült fele legyen alul.

a kép bal oldalán van a szárny

Így nem ragad majd oda a tepsi aljához.

Most alufóliával lefedem és beteszem a forró sütőbe.

a kép bal oldalán van a szárny

Úgy fél óra múlva ellenőrizzük, hogy puha-e a hús.

Ha könnyen át tudjuk döfni a késsel, akkor vegyük le a fóliát és 5-10 perc alatt süssük pirosra, ropogósra.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.