2012. január 31., kedd

Kelkáposzta főzelék

Hozzávalók:
  • 1 fej kelkáposzta
  • 6-8 db burgonya
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 5-6 cikk fokhagyma
  • bors
  • őrölt köménymag
  • csipet majoranna
  • 1 ek. ételízesítő (vegeta)
  • 1 tk. pritamin paprika krém
  • 1-2 ek. olaj (zsír)
  • 2 ek. liszt
  • 1 púpos tk. őrölt pirospaprika
  • 1-2 dl víz
Elkészítés:
A kelkáposztát megtisztítjuk, a külső fonnyadt, hibás vagy az  olyan káposztalepke fonalas-molyos leveleket eldobjuk és  egy tálban meleg vízbe tesszük pár percre, hogy az esetlegesen bent bújkáló bogarak előjöjjenek. 
Majd  csíkokra vágjuk, a torzsáját is kivágjuk, mert az nem kell.


A megtisztított burgonyát  kockára vágjuk és a káposztával együtt lábasba tesszük és annyi vízzel felöntjük, amennyi ellepi.
Beízesítjük a sóval, borssal, őrölt köménnyel, majorannával és az ételízesítővel, de vigyázzunk nehogy elsózzuk! 
Lehet beletenni egy-egy paradicsomot (vagy 1 kanál paradicsompürét)  és paprikát. 
A fokhagyma felét is bele lehet tenni, így jobban belefő az íze és selymesebb lesz, mintha csak a végén tennénk bele mindet. 


Nagyon hamar megfő, ha már a krumplit át tudjuk szúrni a kés hegyével, addigra a kelkáposzta is jó, sőt úgy még finomabb, ha kicsit ropogósabb a káposzta, ezért jó módszer, ha a fele káposztát később tesszük bele, így találunk ressebb falatokat is.
Amikor már félig puha, akkor készítünk egy rántást.
Egy kis lábasba tesszük az olajat és üvegesre pirítjuk benne az apró kockákra vágott hagymát. Beletesszük a lisztet és 1-2 percig főzzük, amíg jól rotyogni kezd. 
Gyorsan fokhagymanyomóval belenyomjuk a maradék fokhagymát, egyet rottyan és máris levesszük a tűzről, nehogy megégjen. 
Hozzáadjuk az őrölt pirospaprikát, elkeverjük és felöntjük a hideg vízzel. 
Hamar elkeverjük és a forrásban lévő főzelékhez adjuk.


Ha félünk attól, hogy csomós lesz, akkor egyszerűen egy szűrőn keresztül öntjük bele, miközben folyamatosan keverjük.
Még egy pár percig főzzük, megkevergetjük, mert a liszt miatt hamar odaéghet.
Fasírttal, virslivel esetleg sült hússal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.